2021. augusztus 14., szombat

Ausztria, Baden bei Wien (2021), SzG3

 

Az első nap este még bementünk Badenbe egy kis esti sétára. Ez volt az egyetlen hely, ahol egy kcsit csalódtam, aminek az volt az oka, hogy néhány nappal azelőtt azt olvastam (ha jól emlékszem), hogy a várost felvették az UNESCO világörökségi listájára. Sok helyet láttam már, ami rajta van ezen a listán, de valahogy itt ezt nem éreztem helyénvalónak (valószínűleg tévedek, de ez van). Ebben az is közre játszhatott, hogy nappal valószínűleg többet láttunk volna belőle. Korábban már láttuk a Rózsakertet (Doblhoffpark) és környékét, most a Casinó környékét néztük meg, valamint a konkrét belvárost. Nekem egy kissé olyannak tűnt, mint más város a környéken. Elsétáltunk a Beethoven ház mellett ki a Főtérre, majd onnan a Casinó felé vettük az utunkat. Ott elsétáltunk a Mozarttempel-ig. Az ilyen antik jellegű műtemplomok a német nyelvterületen eléggé jellemzőek. Visszafelé egy kicsit megálltunk a Sommerarena mellett (ami egy nyári fedett zenés színház), mivel nagyon jó klasszikus zene hallatszott ki a nyitott ablakokon. Kár, hogy csak az utolsó három számot hallottuk, nagyon jó volt a zenekar. Ez után lesétáltunk a Casinó-hoz. Eléggé giccses megvilágítása volt, nagyon kihívó színű szökőkutakkal. Ez után visszamentünk a szállodánkba. Egy esti sétára jó volt, de csak ennyi.

Vissza a főoldalra (katalógus)

El Gaucho étterem
Beethoven ház
Hauptplatz
Rathaus (Városháza)
Rathaus (Városháza)
Pestsäule (Pestis oszlop)
Hauptplatz

Mozarttempel
Mozarttempel
Sommerarena
Sommerarena 
Sommerarena


Casino
Casino
Casino
Casino
Casino
Casino
Casino
Casino

Vissza a főoldalra (katalógus)

2017. június 8., csütörtök

Ausztria, Gmunden, Schloss Ort, SzG3


Erre a helyre már rég óta fájt a fogam, az egyik leglátványosabb kastély Ausztriában. Két kastélyból áll, az egyik a szárazföldi (Landschloß), a másik a vízi (Seeschloß) kastély. Egy szempontból azonban csalódás, mivel a múlt század elejétől a Szövetségi Erdészet birtokában vannak a kastélyok, ezért (főleg) a szárazföldi kastély elsősorban konferencia központként működik és a vízi kastélyban is csak egy kávézó és egy étterem található, más látnivaló nem nagyon van. A vízi kastélyban még esküvőket is szerveznek, egyszerre több száz fős vendégsereget is el tudnak látni. A környezet azonban valóban pazar, a látkép mindenért kárpótol. A park egy kicsit elhanyagoltnak tűnt, de csak egy kicsit.

Vissza a főoldalra (katalógus)

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!















Vissza a főoldalra (katalógus)

2017. május 7., vasárnap

Ausztria, Bécs, a Szecesszió ház és a Károly templom, SzG3


a Szecesszió ház

a Károly templom

1. a Szecessziós ház: a többi kiállító helyhez képest ez egy kicsiny múzeum, de a bécsi szecesszió kiemelkedő bemutató helye. A köznyelv egyszerűen csak Secession-nak nevezi. A XIX század végén készült el, az épület költségét a Secession Művészegyesület tagjai teremtették elő, Bécs városa ingyen biztosította a telket az építkezéshez. A bejárat feletti szecessziós kupola alatt olvasható a mottójuk: Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit ([Legyen meg minden] korszaknak a művészete, a művészetnek a szabadsága). A szöveg a magyar származású Hevesi Lajostól származik. Belül egyetlen állandó dolog található, ez Klimt Beethoven fríze. A megrendezett kiállításokat római számmal jelzik, pld: a XIV. kiállítást 1902-ben 60.000-en látták, ez volt a Beethoven kiállítás.
 2. a Szecessziós házzal többé kevésbé szemben (a tér túloldalán) található a Károly templom (Karlskirche). Ez a templom Bécs 4. kerületében található. Nekem egy kicsit furcsa volt (nem tetszett), aminek meg is volt az oka. 1714-1737 között épült, IV. Károly német-római császár építtette. A historizmus jegyében több korszak építészeti elemeit is beépítették a templomba, pld a két hatalmas oszlop a római Trainus oszlop mintáját követi, a toronypavilonok a római barokk, stb. E miatt nekem egy kicsit (nagyon) giccsesnek tűnik az egész, de kinek mi az ízlése! Jelenleg nagyon magas szintű koncerteket is tartanak benne.

Vissza a főoldalra (katalógus)

1. a Szecesszió ház:







2. a Károly templom:









Vissza a főoldalra (katalógus)