A következő címkéjű bejegyzések mutatása: werfen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: werfen. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 27., szerda

Ausztria, Werfen, Burg Hohenwerfen, SzG3

 

Vissza a főoldalra (katalógus)

beszámoló fotóalbuma ITT látható

Ez a hely már rég óta a célkeresztben volt, de csak most tudtam eljutni ide. Már most jelzem, hogy némi csalódás is ért, elsősorban a várban lévő látható dolgok miatt (ezt vártam is egy kicsit, elolvasva a Google Maps-on lévő kommenteket, de mivel szó szerint útban volt, ezért csak megnéztem).

Amúgy is egy eléggé szerencsétlen fellegvár (legalább is szerintem). Már az 1000-es években elkezdek kialakítani itt egy kis fellegvárat, mivel az itteni hegyszorost jól lehetett védeni vele. Ennek ellenére, bár folyamatosan fejlesztették, többször elfoglalták, kifosztották, feldúlták, 1803 után teljesen romossá vált és csak 1824 és 1833 közötti helyreállításnak köszönhető, hogy talpra állt. Ezt János főherceg vezényelte le, majd vadászkastélyként használta. Hogy kálváriája teljes legyen, 1931-ben egy parázsló tűzvész elpusztította a keleti szárny nagy részét, a déli szárnyat a kápolna tornyával, valamint az északi szárnyat szinte teljesen. Bár a levéltár egy részét és a nagy harangot – a Burgahnlt ​​– sikerült megmenteni, a kár jelentős volt. A második világháború alatt a kastély a náci párt Gauführerschule-jának (kerületi vezetőképző iskolának) adott otthont. A háború végén Salzburg állam tulajdonába került. A kastélyt kezdetben a csendőrség kiképzőközpontjaként használták, majd 1987 óta látogatható a turizmus számára . Ennyit a viharos történetéről.

A fellegvár már messziről jól látható, egy domb tetejére települt. A lustábbaknak (vagy mint én, már eleget lépcsőztem a szurdokokban) van egy kis sikló a parkolóból (ez látszik a videón), ingajáratban megy fel és le. Ezzel várudvarba juthatunk. A parkoló tele volt autókkal, de igazából nem láttam sok embert és kérdeztem magamban, hogy hol is vannak. Hát a várudvarban. Dugig volt látogatókkal, akik a saját várlátogatásuk időpontjára várakoztak. Lehet ide jutni gyalogosan is, de ehhez most már nekem nem volt kedvem. Itt - bár elég sűrűn indultak a vártúrák - evési lehetőséggel és kissé visszafogott harci játékokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Miután nekem is volt legalább 2 óra várakozási időm az én vezetésem idejéig, megnéztem a jegyárban bennlévő 3 múzeumot. A boszorkányság témakörével foglalkoztak, ez engem nem túlságosan érdekelt. Meg ettem egy kis kolbászkát hasábburgonyával. Az biztos, itt sem lehet éhen halni. Bizonyos időközönként solymászati bemutató is van. 

A látnivalók nem túlságosan nyűgözik le az embert, meg lehet nézni a harangot, a harangtornyot, egy óraszerkezetet ami még most is pontosan jár (ez a videón is látszik), van fegyvertár, várbörtön. Végig lehet sétálni a várfal tetején lévő folyosókon. Meg a hercegi szoba helyreállítva. Sajnos ez kissé illúzió romboló, mert úgy néz ki mintha tegnap csinálták volna (talán így is van). Hát ennyi. Maga a fellegvár látképe lenyűgöző, a felépítése is szép, de maga a várlátogatás nem igazán dobogtatta meg a szívemet. A kilátása várból fantasztikus volt (legalább ennyi).

Magában a fellegvárban több filmet is forgattak, Mo-n  Kémek a Sasfészekben cím alatt ismert film a legismertebb. Ennek is van egy kis kiállítása. 

Igazából a fentiek miatt nem is tudom eldönteni, hogy ajánlanom kellene-e ezt a várat vagy sem megtekintésre, mindenki döntse le maga a leírásom alapján. Főleg a kora ill a késői időpontok ajánlottak, dél körül rengetegen vannak. Azt a pénztárnál rögtön tisztázni kell, hogy a jegyvásárláshoz képest mikori vártúrára osztanak be, mert a Google Earth-n látott panaszok alapján (és  nekem is) akár két óra várakozás is lehetséges. És csak a kiírt túrára engedik be az embert. Szerintem ezt a két órát a várudvarban eltölteni elég nehéz, főleg ha van gyerek is. Ezeket azért írom le, nehogy valaki belefusson fölösleges kiadásokba, ha nem tud ennyit (kb. 2 órát)  várni. Én ez a várakozást beterveztem (bár nem veszítek szívesen 2 órát ilyen túrán), hoztam rejtvényfüzetet is  magammal, de ez valószínűleg nem elégít ki mindenkit. Kívülről szebb.




















a hercegi szoba

Vissza a főoldalra (katalógus)

2013. január 22., kedd

Eisriesenwelt, SzG3



Amint eddig láttátok, ahogy egy barlang közelébe érünk, azonnal megpróbálunk bemenni, mivel a természet egyik legszebb képződményeinek tartjuk azokat. Jégbarlang viszont viszonylag kevés van a környéken, én 3-at tudok, kettő ebből ezen a vidéken van (Eisriesenwelt, Rieseneiswelt) és a harmadik: Szlovákiában a dobsinai jégbarlang. Most az elsőt mutatom be. Ide viszonylag korán eljutottam már, először első nyugati utunkon 1974-ben voltam itt, azóta szerencsére többször meg tudtuk látogatni. Viszont van egy általam megmagyarázhatatlan hiány is, mivel itt található Werfen vára is, valahogy oda nem keveredtünk el soha (itt vették fel a Kémek a sasfészekben c. filmet is). Aki ezt a barlangot meg akarja látogatni, az kösse fel a gatyamadzagot, mert nem egyszerű: nem lehet a kocsit letenni a parkolóba és elsétálni a bejárathoz (plusz e miatt nem is olcsó). Először egy jó meredek, keskeny úton kell felmenni az alsó! parkolóhoz (lehet kombijegyet venni és mikrobusszal felmenni, tériszonyosoknak ezt ajánlom). Ekkor még csak a kötélpálya (kabinos) alsó állomásán vagyunk. Innen is lehet tovább menni gyalog, de én inkább a kötélpályás megoldást ajánlom. Ha felértünk, akkor még mindig sehol sem vagyunk, ugyanis innen még egy jót kell felfelé sétálni a barlang szájához, a miatt nem kell aggódni, hogy az út lefelé fog lejteni. Ha elértünk a barlang szájához, még mindig nem vagyunk a végénél. Itt általában kiosztanak egy csomó karbid lámpát (villanyvilágítás nincs a barlangban, valószínűleg a hőképződés miatt), amit azonnal elfúj a kiáramló orkán, amikor kinyitják a barlang kapuját. Ekkor ismét meg kell azokat gyújtani és még további vagy 200 lépcsőt kell felfelé menni. Na ez után már tényleg kezdődik a csoda (szó szerint). A vezető néha meggyújt egy-egy magnézium csíkot egy szebb jégképződmény mögött, hogy még látványosabb legyen az. Tulajdonképpen ezt a szépséget elmesélni nem lehet, aki tudja az nézze meg (csak készüljön fel a macerás feljutásra, majd vissza szintén. A kilátás és a barlang viszont mindenért kárpótol, a barlangig való eljutás önmagában egy túra. A képekről azért érezhető, hogy elég magasra kell feljutni, én úgy 1700 m-nek saccolom).

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Eisriesenwelt, a nagykabinos kötélpálya
 Eisriesenwelt, kilátás Werfen vára felé
 Eisriesenwelt, kilátás a gyalogútról
 Eisriesenwelt, felfelé a barlanghoz
 Eisriesenwelt, felfelé a barlanghoz
 Eisriesenwelt, a barlang bejárata
 Eisriesenwelt, kilátás a barlang bejárata felől
 Eisriesenwelt, kilátás a barlang bejárata felől
 Eisriesenwelt, a jégbarlang
 Eisriesenwelt, a jégbarlang
 Eisriesenwelt, a jégbarlang
Eisriesenwelt, a jégbarlang

Vissza a főoldalra (katalógus)